top of page
Keresés

Paul Martin legfrissebb hírlevele. 2022.01.




Üdvözöljük hírlevelünk januári számában


Üdvözlet és boldog új évet!


Miközben e havi hírlevelemet írom, a bibliai napsugarakat nézem, ahogyan a Fuji hegy lejtőin táncolnak. A köd és a felhők, amelyek a többi hegyvonulatot elárasztjk egy mesés és fenséges hamon-t rajzolnak ki, amely életre kel. Az év vége meglehetősen eseménytelenül telt, mivel próbáltam befejezni a könyvem első vázlatát. A Covid és az Omicron folytatása ellenére, az élet lassan úgy tűnik, hogy egyre inkább hasonlít nos... az életre.

Két év után először fordult elő, hogy láthattam néhány régi barátomat, és részt vehettem néhány kisebb ünnepségen és év végi összejöveteleken. Úgy tűnik, az évek egyre gyorsabban pörögnek és kicsúsznak az irányításunk alól, és olyan dolgok, amikről azt hittem, hogy nemrég történtek, kiderül, hogy már nem is olyan friss események.


Ahogy elkezdjük az új évet, még mindig egy régi gyermekkori barátomat gyászolom, aki néhány hónapja hunyt el. Nagyon hiányzik, és nem vagyok benne biztos, hogy a dolgok valaha is ugyanolyanok lesznek, mint régen.

Bár megértem, de még mindig ki vagyok borulva James Bond megölése miatt.




A hírekben


2021. január 6-án az NHK World Newsroom Tokió híreiben szerepeltem egy kilenc perces riportban a Shin-Gobankaji projektünkkel és az összes japán karddal kapcsolatos készségekkel és kézműves mesterségekkel.




A japán NHK Matsue-ban is szerepeltünk egy kilenc perces szegmenssel, és az NHK World-ben decemberben egy rövidebb verzióval, előtte pedig a Sankei Shinbun nemzeti újságban is benne voltunk. Remélhetőleg elég hangosan kongatjuk a vészharangot és valaki talán meghallja.



Az adománygyűjtő oldalunk angol nyelvű változata már működik, kisebb technikai problémákkal, a PayPal gombok és a vásárlási oldallal kapcsolatban, amelyek még mindig japánul vannak. A legtöbb böngészőben jobb egérgombbal kattintva kiválaszthatjuk a fordítás angolra lehetőséget. Remélhetőleg ez lehetővé teszi, hogy az adományok feldolgozhatóak legyenek. Kérjük, tekintse meg az oldalt az alábbi linkre kattintva.






Vendégszerző



Ebben a hírlevélben is van egy vendégszerző, akit sokan Matsuba Kunimasa kardkovácsmesterként ismernek, és aki mostanra már Kagemasa-ra változtatta a nevét. Meglátogattam Matsuba san-t szülővárosában Hyuga-ban, Miyazaki prefektúrában, hogy részt vegyek egy ottani kiállításon tartott beszélgetésen. Matsuba san elvitt néhány fantasztikus helyre Miyazaki környékén és Kaptam egy dedikált példányt is a legújabb könyvéből.



Nem sokkal azután találkoztam először Matsuba San-nal, hogy elköltöztem Japánba. A kardok világának központja Tokió és sok eseményt tartanak itt. Ez volt az az idő, amikor még nem voltak megosztottságok a szervezetekben, így mindenki gyakran összejött. Matsuba san is tagja volt a Murakumokai-nak, a kardkovácsok csoportjának akik közösen állítottak ki Japánban. Megkértek, hogy fordítsak és készítsek feliratot két DVD-hez az egyiket az All Japan Swordsmith Association számára, a másikat pedig a Murakumokai számára. Ez idő alatt Matsuba san nagyon támogatott engem. Soha nem fogom elfelejteni a nyíltságát és segítségét.




Matsuba san szereti a munkáját és az életét. Ha megnézed a Facebook fotóit (a Covid előttieket), imád keveredni az emberekkel a világ minden tájáról, és nagyon önzetlen a mesterséggel kapcsolatban. Ő egy igazi kardkovácsmester, de ritkaságszámba megy, hogy egy kardkovács lelkes gyakorlója a kardforgatásnak is. Manapság azok akik harcművészetet gyakorolnak vagy karddal foglalkoznak, valószínűleg ritkábbak, mint azt el tudnánk képzelni. Sok magas szintű karddal foglalkozó harcművész van Japánban, akik nem ismerik a kardművészet történelmét és annak gyártását stb. Ezzel szemben, a kard és a szerelékek szerelmeseinek többsége kevés tapasztalattal rendelkezik a harcművészetek terén.


Ha önt esetleg érdekli egy Kunimasa/Kagemasa san által készített kard megrendelése, kérjük, forduljon hozzánk bátran a következő címen:







Japán stílusú kardkészítés Japánon kívül



Hatalmas visszatetszést keltett az amikor körülbelül 8(?) évvel ezelőtt, a saját Facebook-oldalamon megjegyeztem, hogy a japán stílusú kardok tömeges forgalmazásának elterjedése nagy hatással van a japán kardkészítésre és “kardgazdaságra”. A probléma nem annyira az volt, hogy az átlagember vásárolt magának egy 300 dolláros "japán stílusú" kardot, hanem inkább azok az emberek, akik felső kategóriás árakat fizetnek a nem japán gyártmányú, hajtogatott acélkardokért, azt a benyomást keltve, hogy valódi japán kardot kapnak, vagy ugyanolyan szintű japán kézműves kardot, holott ez nem így van. Valójában azért, amit kifizettek, akár már egy igazi japán kardot is kaphattak volna.


Mindenesetre, a visszajelzések elég súlyosak voltak a külföldi kardfórumokon. Néhányan nem volak elégedettek a tényekkel, és olyan gyanúkat fogalmaztak meg, hogy csak az üzletem próbálom fellendíteni, vagy hogy anyagi haszonszerzésre törekszem, stb,stb.


Voltak olyanok is, akik nem ismerik a japán kardokat és a japán kultúrát eléggé, és megpróbálták nekem megmondani, hogy a japán kardok igazából Kínából származnak, vagy hogy egy japán harcművészettel foglalkozó sensei megjegyezte, hogy:"Sugoi!" (Csodálatos) néhány kardról, amit egy nem japán és képzetlen ember készített, aki semmilyen képzettséggel nem rendelkezett Japánból.


Sok nem japán ember, aki nincs hozzászokva Japánhoz, nem érti a japán politika árnyalatait az udvariasságot vagy hízelgést. Csak hogy ezt perspektívába helyezzük, amikor valaki először érkezik Japánba, és eldadogja a "Kon-Nii-chiii-Wa!" szavakat, akkor a japánok legtöbbször azt mondják, hogy milyen nagyszerű a japánod. Azonban, ha már öt-hat éve itt vagy, és már úgy gondolod, hogy a japán nyelvtudásod kezd haladni, akkor a japánok azt mondják, hogy milyen rosszul beszélsz hogy mennyire rossz a japánod, és hogy nagyobb erőfeszítéseket kellene tenned.

Egy gondolat jut eszembe, a Fekete Vipera egyik epizódjából, ahol a férfi megpróbál franciául beszélni, de a francia ellenfele könyörög neki, hogy inkább ölje meg, de ne gyilkolja meg a nyelvét!"


A japán alázatosság egyik aspektusa, hogy állandóan meglepődnek, ha valaki, aki nem japán, érdeklődik Japán valamely aspektusa; nyelv, történelem, kardok stb iránt. A japán udvariasság/hízelgés egy másik példája, amit néha nem szívesen fogadnak bizonyos külföldiek: "Nagyon jól használod az evőpálcikákat!". Én személy szerint mindig úgy látom ezt mint pozitívum, és azt, hogy az emberek próbálnak kedvesek lenni, mivel sok olyan embert ismerek, akiknek nehézséget okoz az evőpálcikákkal való étkezés és a japán ételek. A külföldi emberek egy kis része azonban megalázónak tartja ezt a kedveskedő bókok miatt.


Én személy szerint az emberek túlnyomó többségét nagyon barátságosnak találtam a japán kardok világában. Ugyanúgy, szerényen meglepődnek, hogy érdekel valami japán dolog, majd nagyon sokat segítenek neked, ha őszinte érdeklődést mutatsz valami iránt (de ne felejtsd el, hogy öt-hat év alatt, elvárják tőled, hogy jelentősen fejlődj).

Viszont a nem japánok aránya, akik megteszik ezt a nagy utat a fejlődés érdekében elég szerény, azok számához képest, akik jönnek, vesznek néhány órát/leckét, majd visszatérnek a saját országukba. Japánban a hagyományos tanulószerződéses gyakorlati képzés nagyon nehéz, még a japán állampolgárok számára is.


Nem sokkal azelőtt, hogy nyolc éve megírtam a FB-bejegyzésemet, egy kardkovács barátom öngyilkosságot követett el, és nagyjából ugyanekkor két fiatal kovács Okayamában ugyanezt tette.

A katalizátor az volt, hogy egy hét leforgása alatt egy pár ember képeket posztolt a "japán kardgyűjteményéről", amelyek mind ázsiai kontinensen készültek, és mindegyik kard ára meghaladta az 1000 USD-t, amire az volt a válaszom, hogy annyi pénzért, amennyibe ez a gyűjtemény került, már vehettek volna egy igazi japán kardot is.


Mivel mindkét világban megvetettem a lábam, több tényezővel is tisztában vagyok. Tudom, hogy az otthon a kert hátuljában karddal tárgyakat vagdalók és a tizenéves gyerekek nem fognak igazi japán kardokat venni. Arra amire használni akarják elég nekik egy replika is. Nekem is volt olcsó replika kardom, amikor fiatal voltam.


Azonban 2008 körül, a Touken Ranbu (A Touken Ranbu egy ingyenesen játszható, gyűjthető kártyás böngészős videojáték. A fordító megjegyzése), ami populárissá tette a japán kardokat, és az Evangelion kiállítások előtt, már megpróbáltam érdeklődést kelteni a modern kardkészítők meikan-jai iránt mint például az Ono Tadashi-féle kiadás.

Abban az időben körülbelül 300 engedélyezett kovács volt, közülük 23 mukansa volt, és volt két élő nemzeti kincs kardkovács (Amata Akitsugu és Osumi Toshihira).



Gyorsan vissza a jelenbe, mára már csak körülbelül 170 engedélyezett kovács van Japánban, és súlyos hiány van habaki és saya-készítőkből. A probléma nagyon összetett. Nem lehet egyszerűen csak a törvényt megváltoztatni hogy a kovácsok több kardot készíthessenek. Azt is gondolom, hogy a probléma egy része egyszerűen abból adódik, hogy az átlag japán embernek az lehet a benyomása, hogy a kardkészítés egy jó mesterség és minden rendben van vele, mivel ezt láthatja a médiában, filmekben, animékben stb.

Azonban a sok Sword Girls (Token Joshi), és anime rajongók, nem jelentenek egyet a javulással a japán kardgazdaságban.

Egy japán kardkovács nézőpontja néhány ilyen kérdésről a következő cikkben olvasható.







A japán kardok Koreából származnak? Egyáltalán nem!

Matsuba Kunimasa kardkovács mester





Van egy bizonyos csoportja a koreaiaknak, akik úgy tűnik, hogy rangsorolni akarnak mindent és megpróbálnak mindenkit lenézni. Ők azt az elméletet hirdetik, hogy a japán kardok egyik alosztálya a koreai kardok másolatai. Vannak japánok, akik nincsenek tisztában a történelemmel, és valóban hisznek ebben, de ezen nem lehet segíteni. Úgy tűnik, hogy ez is egy téma, ami az érintett feleken kívül nem érdekli senkit.

Egy az Egyesült Államokban élő japán származású személy azt mondta, "A japánoknak hálásnak kellene lenniük a koreaiaknak, mert ők tanították meg hogyan kell japán kardot készíteni". Természetesen ez teljesen téves. Magamra vállaltam, hogy elmagyarázom ennek a személynek.


Azonban van egy koreai tanítványom is (Fumitoshiki). Moon Jungi, ezért úgy tűnhet, hogy elárultam Japánt. Ezért szeretném megragadni az alkalmat, hogy tisztázzam a helyzetet.



Körülbelül tíz évvel ezelőtt egy fiatalember, Moon Jungi, elkezdett kardkészítést tanulni a kovácsműhelyemben, Miyazakiban, Kyushuban. Éppen akkoriban végzett a főiskolán és befejezte a katonai szolgálatát.


Egyszer kaptam egy nemzetközi hívást a semmiből Jungi apjától, aki a hadsereg nyugalmazott alezredese volt (Moon Hee Wan). Egyszerű angolt beszélt, és elkérte a faxszámomat. Röviddel ezután kaptam egy lelkes faxot, amiben azt mondta, hogy a fia (Jungi) kardkovács tanoncnak szeretne tanulni Japánban, és a faxban meghívott Koreába is.


Nagyjából ugyanebben az időben láttam egy cikket az interneten, amelyben az állt, hogy hogy Koreában egy ősi japán, koreai és kínai kardokból álló kiállítást rendeztek a Szöuli Egyetemen. Szerettem volna megnézni a kiállítást, ezért úgy döntöttem, hogy kihasználom a lehetőséget, és felszálltam egy kompra ami Koreába tartott.


Tudom, hogy van egy újszerű elképzelés, miszerint a japán kardok Japánból erednek, de a józan ész szempontjából kétségtelen, hogy a japán acélgyártás és a japán kardgyártás gyökerei a kovácsmesterség technológiája az ázsiai kontinensen keresztül érkezett Japánba. Azonban a bőséges mennyiségű ősi japán Jokoto-hoz és Ken-hez képest nagyon kevés a megmaradt hagyományos, ősi kínai és koreai kardok száma. Én csak olyanokat láttam, amelyeket ősi sírhalmokból ástak ki. Mindig is szerettem volna látni a kínai és koreai kardokat, amelyeket jól csiszoltak és karbantartottak. Például szerettem volna látni azokat, amelyeket megfelelően ápoltak és a királyi családon belül öröklődtek tovább. Ezért nagy elvárásaim voltak a kiállítással kapcsolatban. Azonban a kiállításon látható kardok, a legjobb esetben is, a 15. századból származtak. Még a japán részleg legrégebbi kardjai is csak későbről származtak. A Muromachi korból (16. sz.) és néhány korai Shinto kard. Eléggé csalódott voltam.


Jungi körülbelül három évig tanulta a kardkészítést a kovácsműhelyemben, de a képességei messze nem olyanok, mint egy engedélyel rendelkező japán kardkovácsé. Úgy tűnik azonban, hogy még mindig szenvedélyesen és keményen dolgozik azon, hogy megpróbálja újraalkotni az ősi koreai kardokat. A családi vállalkozása a Goryeo Swords (koreai kardok) nevet viseli amely kardokat gyárt és értékesít. Úgy tűnik, van egy cikk a honlapjukon, amely szerint a japán kard Dél-Koreából származik, de ez egy jelentős tévedés, amit ebben az esszében megcáfolok.

Úgy gondolom, hogy a legjobb módja egy ilyen probléma kezelésének az, ha egy esszében cáfoljuk meg, ahelyett, hogy felvennénk a kapcsolatot az illetővel, és megkérnénk, hogy távolítsa el a posztot.



Eredetileg Japánban, még a Jokoto kardkorszakban, ill. a Heian és a Kamakura korszakban is már jó néhány ezer kovács létezett. Ha az összes ismert japán kardkovácsot is beleszámítjuk egészen napjainkig, akkor a számuk 150 000 körül van. A Nihonto (japán kard) néven emlegetett kardok nem csak Japánban találhatóak meg, körülbelül 3 millió létezik, amelyek szétszóródtak a világon.


1543-ban Tanegashima szigetén keresztül 2 arquebus (Hosszú puska. A fordító megjegyzése) került Japánba. 20 éven belül az arquebusokat több tízezer példányban gyártották Japán-szerte. Tény, hogy abban az időben, Japán a világ egyik vezető katonai hatalmává vált. Egyesek úgy képzelik, hogy a japán kardok eredete is hasonlóan alakult. Mindazonáltal szerintem ez természetes, mivel a japán kardkovácsok már birtokában voltak az acél megmunkálás technológiájának és kivételes képességekkel rendelkeztek, így a lőfegyvergyártás nehéz tudománya sokkal gyorsabban elterjedhetett Japánban.


Egyre világosabbá válik a folyamatban lévő kutatásokból és a régészeti feltárások eredményeiből, hogy az acélgyártás technológiáját ismerő csoportok a Koreai-félsziget déli részéről vándoroltak Japánba az 5. és 6. században.

Abban az időben ennek a technológiának a mozgása csak az emberek által volt lehetséges akik rendelkeztek ezzel a gyakorlati tudással. A technológiát nem lehetett úgy átadni az ősi múltban, ahogyan azt ma teszik a modern időkben.

Más szóval, a vas előállításának módszerét nem adatokkal, például betűk, számok és ábrák segítségével adták tovább. Vasgyártási ismeretekkel rendelkező migránsok tevékenységének nyomait - akik japán alapanyagból dolgozva ugyanolyan kemencékkel próbáltak vasat kohósítani, mint amilyeneket Koreában használtak Japán Chugoku régiójában sok helyen lehet látni (a mai Hirosima, Okayama, Shimane, Tottori és Yamaguchi prefektúrákban). E régészeti lelőhelyek jól szemléltetik a következő 100 év technológiai fejlődését amely kapcsolódik a modern tatara vasgyártási folyamathoz.



Megjegyzés 1.


Logikátlan, hogy a japán szigetvilág vaskészítése Dél-Koreából származna. A vaskohászat eredete sokkal régebbi, mint a Koreai-félszigeté, és egészen Kr. e. 2000-re nyúlik vissza, és úgy tűnik, hogy egy, a Fekete-tenger környékén élő népcsoporttól származik.


Megjegyzés 2.


Őseinket a félszigetről és a kontinensről érkező számos bevándorló alkotta, akik a generációk során teljesen asszimilálódtak az ősi japánokkal. Először is, nem volt olyan megkülönböztetés, mint Korea és Japán az ősi időkben, és a kultúra terjedése és a mostanra kialakult civilizáció valószínűleg a korabeli emberek mozgásának eredménye.



Úgy gondolom, hogy ez a vita teljes képtelenség, és inkább az etnikai felsőbbrendűségi komplexusról szól, mint a kardforgatásról. Mind a Koreai-félszigeten, mind a japán szigetvilágban, az acélgyártásban részt vevő emberek évszázados kemény munkájának eredménye a kiváló vas, nem igaz?


200 évnyi vagy még annál is több évnyi időeltolódással került át a vas a Koreai-félszigetről a japán szigetvilágba, de azt gondolom, hogy "Na és?".

Az történelmi tény hogy a japán szigetvilág éghajlatának megfelelő vasgyártási módszer az évekig tartó próbálkozások és hibák során jött létre, amit a több millió fennmaradt japán kard fényes példája bizonyít.


Természetes azonban, hogy egyesek azt gondolják, hogy a vasat használó kovácsok is a Koreai-félszigetről származtak. A Kojiki-ben (7. sz.) is van egy leírás a Karakanuchi-ról (Kan kovácsok).

Az acél kovácsolása nem volt elterjedt Kínában egészen a Han-dinasztia koráig (i. e. 202 - i. sz. 220), és azt mondják, hogy a fegyverek többnyire vas helyett bronzból készültek. Az ókori Kínában már a "vas" kínai írásjegyet is használták, de az ókori kínai vas törékeny volt, könnyen rozsdásodott, és valószínűleg még az akkoriban rendelkezésre álló fémek között is durvának számított. Mivel Kínában már korán lehetővé vált a magas széntartalmú acél előállítása, az öntöttvas (öntöttvas = magas széntartalom és ridegség) szén tartalmát csökkenteni kellett.

A fémtermelés nagy részét képezi az acél (sok vastermék készül acélból például a modern autók acél lemezekből készülnek, a betonacélok, az éles szerszámok és természetesen a fegyverek is acélból készülnek). Úgy tűnik, hogy a kor kovácsainak jelentős erőfeszítéseket kellett tenniük ahhoz, hogy acélt állítsanak elő.


Úgy tűnik, hogy a fém felszerelés (különösen a vas) tették olyan erőssé a Xiongnu (Hun), vagy az északi lovas törzseket, mint amilyenek voltak. Azt gondolják, hogy az északi acélgyártás és kovácsmesterség számos eleme átkerült a japán szigetvilágba. Természetesen ezzel egyidejűleg ez az acélgyártási technológia a Koreai-félsziget felé is áramlott, de az ő kovácsolási technológiájuk (finomítási módszereik) valószínűleg különböztek a kínaiaktól.


Különösen jól látható az átmenet a (koreai?) félsziget-típusú kiri-ha chokoto-tól (egyenes tachi) a shinogi-zukuri görbe japán kardra (tachi), amikor a Yamato-udvar megszállta Észak-Japánt.

Ez valószínűleg annak az eredménye volt, hogy felismerték a görbe kard előnyeit az Ezok (Ainuk) elleni harcokban, akik szögletes markolatú warabite-to-kat használtak. Létezik még kenukigata-tachi, amelyekről úgy gondolják, hogy a kiri-ha egyenes pengéjű kardoktól az ívelt japán kardokig tartó átmenetet képző kardok voltak. A kenukigata-tachi egyik fő jellemzője, hogy a markolatrész és a kardpenge mindegyike fémből készült.

Ugyanez a helyzet a warabite-to esetében is, de azt vélik, hogy ez az egyetlen közös pont a kenukigata-tachi-val. Ettől eltekintve a warabite-to teljesen különbözik az előző chokuto-tól.



A régi kiri-ha kardok markolata rája-bőr (samekawa) tekercseléssel készültek egy fa markolat köré a későbbi generációk kardjaihoz hasonlóan. Úgy gondolom, hogy a kenukigata-tachi felülmúlta volna a viszonylag rövid warabite-to-t a csatatéren. A kenukigata-tachi-n a csont alakú kivágás valószínűleg azért volt, hogy csökkentse az ütés erejét a becsapódáskor. Feltételezem, hogy a későbbiekben azért tértek át a fából készült markolatra mert a kezek terhelése hosszabb időn keresztül megerőltető volt a csatákban. Gondolom, hogy sok tapasztalatot szereztek az ismételt próbavágások során ahol is ruhát tekertek a csupasz nakago köré. A nyél szerepe az, hogy a harcban könnyen használható legyen a kard. Ez egy nagyon fontos pont.


Amikor először megláttam a szöuli Nemzeti Múzeumban kiállított óriási vas Buddha-szobrot, nagyon megdöbbentem. Meglepett a magas szintű öntési technológia. Ez a szobor a 10-11. századból származik, körülbelül ugyanabból az időből amikor a japán kard megjelent. Úgy tűnik, hogy az acélgyártási technológia színvonala a Koreai-félszigeten is elég magas volt.


A japán tatara acélgyártás (direkt acélgyártási módszer = az acél kívánt széntartalmát olyan redukciós módszerrel érik el, amelynek eredményeképpen 1% körüli széntartalmú acélbucát kapunk . Az előállított acélt ezután így kovácsolják, ahogy van, és finomítják használható acéllá) különbözik a nyersvas-gyártástól (nagy mennyiségű szenet oldanak fel redukciós reakcióban, magas hőmérsékleten). Nagy széntartalom esetén az olvadáspont lecsökken, és az anyag hajlamos folyékonnyá válni. Ezt a folyékony vasat öntöttvasnak (zuku) nevezik, és úgy, ahogy van, nehéz kovácsolni. Ezt követően általában szénmentesítik és feldolgozásra alkalmas acéllá alakítják át). Nem olvastam a szakirodalmat erről és ismeretekkel egyáltalán nem rendelkezem, de láttam egy felújított, viszonylag nagy, kör alakú, egyfúvókás olvasztót egy Koreai kutatótól. Alapvetően közel állt egy modern nagyolvasztóhoz, és úgy tűnik, hogy egy öntöttvas előállítására szolgáló kemence lehetett. A kemence fala 3 méter magas volt, a belső átmérője pedig megközelítette az 1 métert. Még ha faszenet használtak is tüzelőanyagként, akkor is jelentősen magas hőmérsékletet lehetett elérni benne.


A japánok több mint 1000 éve importálnak árukat, és jól vigyáznak rájuk. Nem csak az importált árukat, hanem a távolról érkező embereket is megbecsülték. Japán legrégebbi történelmi dokumentumaiban is fel van jegyezve a Japánba érkezett meglepően sok bevándorlóról és nagy sikereikről a régi császári udvarban. Évszázadokba telt, mire kialakult az eredeti japán nép és a japán kultúra.

Úgy gondolom, hogy a Rai kardkovács iskola, akik a Kamakura-korszakban Kiotóban tevékenykedtek büszkék voltak bevándorló őseikre. Azonban a japán görbe kardok, amelyeket a Yamato, Ko-Bizen és Ko-Hoki iskolák készítettek már a Heian-korszak óta léteztek, több mint 100 évvel a Rai iskola megjelenése előtt.

A technológia átadása az emberek vándorlásával együtt haladt. A japán kard és annak különböző jellemzői (Jigane, Hamon stb.) több száz év alatt alakultak ki a japán szigetvilágban. Ezeket nem Koreából hozták be. Szeretném, ha tudnák, hogy a japán kard egy ritka fegyver és, hogy kardként az egyik sajátos követelménye maga a szépség. Japán szellemiségben jöttek létre, amelyben a szépség nagy értéket képvisel.


Mindazok számára, akik szeretik a japán kardokat, az emberiség egy új típusú ember leszármazottja ami Afrikában született. Jobbak vagyunk azoknál, akik az életüket azzal töltik, hogy mások felett ítélkeznek. Jobb, ha felhagyunk ezzel a fajta viselkedéssel.


Matsuba Kagemasa (korábban Kunimasa), 2021. nov.

Japán kardkovács mester





Amíg még itt vagy...

Szükségünk van a segítségedre. Ez az egyik legmerészebb projekt a közelmúlt kardkészítési történelmében. A mesterség a hosszú történelme során hullámvölgyeken ment keresztül, és jelenleg meglehetősen törékeny lejtmenetben vagyunk. A japán kardkészítés nem csak kardkovácsokból áll.


Ez egy csapat különböző mesteremberekből, akik egymástól függenek. Ha az egyik mesterség eltűnik, vagy egy sor készség eltűnik, az egész láncolat veszélybe kerül. Ezt az űrt nem lehet külföldi vagy hazai amatőr mesteremberekkel kitölteni. Vannak hagyományok és kánonok, amelyeket követni kell és tovább kell adni a tanítótól a tanítványnak. Visszafejtés és a könyvekből származó mesterségek újraindítása nem fogja megoldani a helyzetet, hacsak nem rendelkezünk már egy szilárd háttérrel ezekben a hagyományos mesterségekben.

Ezen képességek bármelyikének elvesztése a régi kardok megőrzését is befolyásolhatja. Például jelenleg elég komoly hiány van habaki és hüvelykészítőkből. Ezek a tárgyak szintén nagyon fontosak az ókori kardok megőrzéséhez.

A probléma nem egyszerűen abban rejlik, hogy megváltoztatjuk a törvényt, és engedélyezzük a kardkészítőknek, hogy több kardot gyártsanak. A helyzet ennél sokkal összetettebb. Még ha meg is változtatnák, és engedélyeznénk a havonta három-négy kard gyártását, a művészi integritás és a minőségellenőrzés fenntartása mellett a pengék minőségének megőrzése a legtöbb kovács számára nagy kihívást jelentene. Véleményem szerint a legnagyobb probléma az, hogy senki nincs tisztában a mesterség nehéz helyzetével.


Biztos vagyok benne, hogy senki sem szeretné, ha ennél nagyobb baj lenne, és a helyzet tudatosításával talán elkezdenek lépéseket tenni a jelenlegi problémák megoldására.

Szükségünk van a segítségére. Hamarosan megnyitjuk az angol nyelvű oldalakat, hogy lehetővé tegyük a Shin-Gobankaji projekt nemzetközi támogatását is. Az összegyűjtött összegek a reprezentatív művek fontos adatbázisát fogják létrehozni. Az egyes császárkorszakoktól kezdve, amelyek valószínűleg a kardok értékelésének szabványává válnak a jövőben a Showa-korszaktól kezdve. Valamint a fontos kardokról szóló információs táblák (Gotoba császártól kezdve) Angol nyelven a Japánba látogatók számára. Mint azt sokan tudják, mi csupán a kardok őrzői vagyunk a mi generációnk számára, és átadjuk azokat a következő generációnak a lehető legjobb állapotban, és megpróbáljuk sikeresen megőrizni őket, amennyire csak lehetséges.


Ugyanez vonatkozik a hagyományos kézművesség támogatására is. Magánemberként nem biztos, hogy megengedhetjük magunknak, hogy egy japán kardkovács kardját megvásároljuk, de összefoghatunk, hogy közösen megtegyünk. Mint a jelenlegi generáció, természetesen felelősséggel tartozunk azért, hogy megpróbáljuk támogatni ezeket a mesterségeket, hogy sikeresen továbbadhassák a jövő generációinak a tudásukat. Ha a kardkészítő mesterségek bármelyike eltűnne a mi felügyeletünk alatt, az nagy szégyen lenne. Az Ön adománya számít, és sokat fog érni. Ha nem engedheti meg magának, hogy adományozzon, akkor kérjük, segítsen a tudatosság terjesztésében azáltal, hogy megosztja a következő információkat a szórólapokat, a posztokat és ezt a hírlevelet az érdeklődőkkel.





Köszönöm szépen a figyelmet.

Üdvözlettel

Paul Martin








Záró megjegyzések



Köszönöm, hogy részese akarsz lenni az utamnak és feliratkoztál a hírlevelemre. Remélhetőleg együtt segíthetjük ezt a művészetet és mesterséget, amit mindannyian szeretünk, vállalva a közös felelősséget, mint a kardrajongók jelenlegi generációja, és támogatjuk a hagyományos japán kézműveseket, és az általuk készített remekműveket és biztonságosan átadjuk őket a jövő generációinak.


A következő hónapig...


Paul Martin




Link Paul Martin és a Shin-Gobankaji Project adománygyűjtő oldalához:












134 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page